Love DIY Wedding blog

Hónapforduló - A Mi esküvőnk :)

A Mi esküvőnkről szóló bejegyzéssel már tartoztam Nektek, remélem még kíváncsiak vagytok, hogyan is zajlottak az előkészületek, mi minden történt velünk a nagy napon és azóta 🙂

Mint már régebben írtam, a blog is amiatt született, mert nem találtam olyan oldalt kis hazánkban, ahol DIY = csináld magad esküvőkről és dekorációkról olvashattam volna…ellenben rengeteg külföldi oldal, blog volt, roskadásig jobbnál jobb ötletekkel, hirtelen azt sem tudtam mihez kezdjek, mivel MINDENT szerettem volna :)) szóval ezekből kezdtem el gyűjtögetni a képeket, inspirációkat, amelyeket összefoglaltam 1-1 bejegyzésben itt az én blogomban!

 

Azt rögtön tudtam, hogy a mi esküvőnk semmiképp nem lesz köves-csillogós-villogós esküvő, mivel egyikőnk sem szereti ezt a stílust, nem illik hozzánk és nem is tetszettek soha! Amiben megállapodtunk pár kép után, hogy az esküvőt valahol a szabadban képzeljük el, vagyis a természet közelében, natúr és természetes kiegészítőkkel, fehér-bézs-pasztell színekkel és csináld magad kiegészítőkkel 🙂

Először is az esküvő előtt márciusban elkészíttettük a meghívóinkat. Még az Esküvő Kiállításon találkoztam Edinával – Meghívó Trend, rögtön tudtam, hogy vele fogom csináltatni őket 🙂

További csodás meghívóit, itt láthatjátok!

A menükártyákat, köszönőajándék kártyákat és az ültetési rendet is gyönyörűen megcsinálta, pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem!!! Csupa természetes alapanyag, forma, színek…a menükártyákhoz az ültetőcsipeszeket viszont mi készítettük: sima csipeszekkel, krétás festékkel és arra fehér mintázó tollal és egy szál levendulával 🙂

Menükártyák, csipeszes ültetőkkel:

Végső verzió, levendulával és tortacsipkével:

Szerencsére Békéscsabán rögtön tudtam, hogy hol lesz ez a hely, ahol a mi esküvőnket tartanánk: a Széchenyi Ligetben lévő csodás épület – Körösök Völgye Látogatóközpont. Sajnos magát a szertartást nem tudtuk itt megtartani, de szerintem így is jó lett, mindenki kényelmesen átsétált a szertartás után a buli helyszínére. 
A helyszín + Apukám és Évi által készített irányítótábla 🙂
 

A kert:

 

Fotósarok (táblát szintén Apukám csinálta, Évi írta rá szépen a feliratot) + képkeret (ezért kellett visszafordulni Bp-re, félúton haza). A képkeretet az Ecseri piacon vettük 3500 Ft-ért, majd otthon lefestettük fehér festékkel:

A terem díszben (Kamilla Virágbolt):

 A dekoros Erzsi (Kamilla Virágbolt) ükmamájának lócája:

Befőttesüvegek csipkedekorral, borosüveg tortacsipkés, krétás-matricás asztalszámmal (én művem) és virágdíszek <3

Kerti dekoráció (tejeskannák):

Kalitka és lámpás (Kamilla Virágbolt):

Székdekoráció csipkével és zsinórral (Kamilla Virágbolt):

Tortacsipke dekor (én csináltam):

Az esküvő napja előtt természetesen minden megtörtént, amire csak számítani NEM lehetett…törött lábfej (anyukám), más virágok, mint terveztem (bazsarózsák lenyíltak), Pesten maradt kellékek (képkeret, ajándékos kalitka – félútról visszafordulás értük) túl kevés rendelt macaron vagyis nagyon finom volt és sokan csipegettek előtte (de után rendeltük), ételallergia a vőlegénynél (glutén), nekem (tejcukor) vagyis az esküvői 4 emeletes tortából egyikőnk sem ehetett 🙂 sőt külön emiatt italrendelés, leves variálás, stb. szóval volt variálás ezerrel, de legalább nem unatkoztunk…

A többi innentől kezdve már simán ment 🙂 igazából még a konfettit is mi csináltuk, mert sehol nem kaptam pasztell színű, matt konfettiket, így gyártottunk azt is!

A legnépszerűbb kellékek végül a fotósarokhoz netről letöltött bajuszok, szájak, szemüveg lettek, ezekkel fotózkodtunk a fotósarokban felakasztott képkeretben. Kellékek:

 

És pár kép 🙂

A menyasszony + vőlegény feliratot angolul a székeinkre is a netről töltöttem le, egyszerűen kivágtuk és pasztell krepp papír csíkokkal díszítettem:

A Candy Bár is nagy álmom volt, amit eléggé nehezített a tej- és glutén allergiánk, de így előnyt is kovácsoltunk belőle, mert többen voltak a vendégek közül is, akik szintén allergiásak voltak és így gluténmentes lisztből illetve laktózmentes tejből készültek a sütik nagyon népszerűek voltak, mindegyikhez felírtuk, hogy milyen mentes 🙂 A sütikhez a krétás táblákat hobby boltból szereztem be. A sütis asztalra még gumicukrokat, M&M’s golyókat, rágókat, nyalókákat habcukrokat rétegeztünk csatos befőttesüvegekbe 🙂

Az este slágere mégis a MACARON volt, amit egyszerűen nem lehetett abbahagyni!!! Ebben nagy köszönet Beának – Kopenka, aki isteni pasztell macaronokat készített, vanilliás, citromos, fehércsokis, csokis ízekben illetve a La Delizia Budapest-nek, sós-karamellás és szerecsen csókja (csupa csokis) macaronokért!

Az asztalra a színes zászlófüzért a Meskáról, Szofy-tól rendeltem – én is készítettem már papírból, de sajnos most nem volt időm 🙂

 

De a nyalókákat nem csak a Candy Bár asztalon használtuk, hanem a fotózáshoz is:

Sőt voltak még Mr & Mrs feliratú táblácskáink is, szintén a netről 🙂

A Vendégkönyv sarokhoz az írógép, anyukám régi írógépe volt, amelyhez sima A/4-es papírlapokat csipke mintával kilyukasztottam és ezeket használhattak a vendégek, illetve kartonból vágtam kis kártyákat és azokra is lehetett írni, aki nem boldogult az írógéppel. Az üzenetekért cserében jegyesfotós képeinkből lehetett elvinni, amit szintén egy madzagra raktunk ki, sima csipeszekkel 🙂

Az ajándék borítékokhoz a kalitkát szintén az Ecserin vettem (5000 Ft-ért), amire kinyomtattunk feliratot + csipkével bevontuk. Illetve csináltam még a főasztalra IKEA-s képkeretbe Mr & Mrs feliratokat, amit konfettivel dekoráltunk…szintén IKEA-s képkeretbe került a Candy Bár szöveg a cukorkás-sütis asztalra, amit pedig Évinek köszönök szépen 🙂

A csodás virágokért nagy-nagy köszönet Erzsinek – Kamilla Virágbolt illetve a sok szuper kiegészítőért is, imádtuk mindet!! A legnagyobb álmom egy már több blogon látott anyag darabokból álló háttérfal volt, amit mögénk a főasztal mögé szántam. Ezt is ők készítették el és virágokkal teli üveggömbökkel dekorálták <3 Pinterest oldalamon találhattok még szuper háttérdekor képeket, itt!

A vőlegény kitűzője és koszorúslányok virágkarkötői:

Én a csokrommal:

És a legeslegkedvesebb kiegészítőm, a csodás övem volt, amelyet Boudoir Réka készített egy gyönyörű gyűrűpárnával összehangolva!! Nagyon köszönöm, mindenki le akarta nyúlni őket 🙂

A köszönőajándékok mini amerikai rágógumi-automaták voltak, türkiz színben 🙂 illetve cukorkákat csomagoltunk még kis rózsaszín papírzacsikba, amiket tortacsipkével zártunk le:

A tortánkért köszönet a békéscsabai Mese Cukrászdának, akik a küldött fénykép minta alapján teljesen megegyező remekművet alkottak! Mások elmondása alapján minden réteg isteni finom volt, én csak kicsit belekóstoltam a krémbe (elvileg laktózmentes a vaj, amit használtak, de a legalsó réteg tejszín volt, így nem mertem kockáztatni a laktóz allergiámmal). A rétegek: gesztenyés, málnás-joghurtos, csokis-meggyes és rumos-diós voltak:

A fényképekért hatalmas köszönet Bata Tamásnak, és kedves feleségének Mártának, akik nem csak a mi nagy napunkat örökítették meg, de végig segítettek minket 🙂 További képeink: Tamás a Mi fotósunk Facebook oldalán és még itt néhány kedvencem:

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. csibefasirt says:

    szia Ági! csakmost láttam így egyben az esküvőtöket. nagyon szuperül nézett ki minden!!! ha egy kicsit hamarabb találok rád, talán fel tudtam volna használni egy csomo minden ötletet tőled. 😀 lájk amugy a soda-s ládának. butlers ugye? imádom azt a boltot. na mindegy. szépek voltatok nagyon 🙂

  2. Kedves Edina!Köszönjük 🙂 Én az esküvő kiállításon vettem a ruhámat, a Király Liliomja Szalontól – http://kiralyliliom.hu/Az övet hozzá, pedig Boudoir Réka készítette – https://www.facebook.com/Boudoir.bolt.huÁgi

  3. Anonymous says:

    Kedves Ági!Nagyon tetszenek nekem is a csipke ruhák. A Tiéd hol készült?Sok boldogságot!Edina

  4. Köszönjük 🙂 a vőlegény nem nagyon szeretett fotózkodni ;))

  5. kata says:

    csodálatos ötletek:) a vőlegény azért tud mosolyogni is,ugye??szeretettel gratulálok!!

  6. Köszönjük, nagyon aranyos vagy 🙂 ha bármi kérdésed lenne még, keress nyugodtan e-mailen is: lovediywedding@gmail.com

  7. Köszönöm szépen a választ:) és gratulálok a bloghoz is, magyar viszonylatban igazán egyedi, igényes!és sok boldogságot kívánok Nektek:)

  8. Thank you very much 🙂 This was our wedding, so we worked on it a lot :))

  9. Köszönjük :)Én ebay-ről rendeltem, Angliából, sajna nem találtam máshol, de itt 25 db kb. 2000 Ft szállítással, szóval nem olcsó 🙁 pl: http://stores.ebay.com/Bakey-Cakey-SuppliesEzen a magyar oldalon láttam, de előtte érdemes felhívni őket, hogy van-e még: http://www.sugarposie.com

  10. Thank you :)) It was created by Réka (Boudoir: https://www.facebook.com/Boudoir.bolt.hu) If you would like to have something similar, feel free to contact her 🙂

  11. Hahó!gratulálok, gyönyörű esküvő volt!megírnád, hol lehet ilyen szívószálakat kapni? már egy ideje vadászok rájuk:)köszönöm!Mariann

  12. Köszönjük szépen!! Neked is szeretnék gratulálni, csodás feladat vár Rátok 🙂

  13. Nagyon köszönjük!! Szoktam nézegetni a képeiteket, a legutóbbi a vintage eljegyzési sorozat egyszerűen tökéletes, gratula :)Ajánlom mindenkinek:http://fenylabor.blogspot.hu/2012/07/levendula-es-fu-es-viz-betty-es-david.html

  14. Kankalin says:

    Nagyon ügyesen leszerveztél mindent és nagyon szép pár vagytok! Sok boldogságot! Egyébként pedig gratulálok a bloghoz, szeretek Nálad nézelődni… 🙂

  15. Nagyon vártam már ezt a bejegyzést. 🙂 Gyönyörű lett minden, ahogy erre számíthattunk! Gratulálok és egy életre szóló boldogságot kívánok Nektek! Írisz

  16. Oké, szívesen küldök majd, jó kis inspiráló blog ez 🙂 Nekünk az esküvőig (november vége) szobadísz a kalitka, esküvő után pedig teszek majd bele gyertyákat azt hiszem, most nem foglalkozok ilyenekkel.

  17. Köszönjük!! Az enyém még mindig megvan, anyukám használja dekorációnak ;))az esküvőtök után szívesen fogadunk pár képet, hogy bemutathassam a blogon, ha gondolod…

  18. Lolli says:

    Gratulálok!Igazán kreatív!Sok boldogságot kívánok!

  19. Reyca says:

    Gyönyörű képek! :-)Pont ilyen kalitkát vettünk olyan 2 hete a Vaterán. Most lesokkolódtam, mert egy az egyben ez a kalitka az. Hasonló céllal. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!